Gyönyörű volt a tegnapi hóesés. Ahogy a kis pelyhek szálltak, kavarogtak a levegőben, majd halkan földet értek. Mindegyik egy-egy kis élet. Amikor hull a hó vidám, jókedvű és elnéző leszek. Elnéző a hideggel, a tennivalókkal, a nehéz napokkal, a mogorva emberekkel. Amikor mindent beborít a hó, puha takarót húznak magukra a hegyek, és hógolyózó gyerekek lepik el a tereket, valahogy elviselhetőbb lesz a tél.
A tél, amelyet sajnos oly sokan nem szeretnek a hideg és a latyak miatt.
Pedig hálás évszak: ilyenkor érezzük legközelebb magunkhoz szeretteinket, képeslapokra illő tájakká válnak a megszokott terek és utcák, sőt ilyenkor tudjuk igazán megbecsülni a jó időt és a napsütést.
A havazástól nem csak néhány pillanat erejéig leszek boldog, hanem egész nap vagy egész este, sőt még tovább! Ezt adja nekünk ajándékba a szürke, zord tél.
Fogadjuk tőle szeretettel, mert nem sűrűn ilyen adakozó. Becsüljük meg a hóesést, mert ez is egy olyan különleges dolog, amit a természet produkál, hogy az emberek gyönyörködhessenek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Olyan kedvesen irsz egy ilyen kis semmi, hasztalan dologról. Észreveszed, szereted amit a természet felkínál, engeded hogy ez a zord idő felmelegítse a lelkedet. Egy ilyen kis semmiség mennyire boldoggá teszi azt aki nyitott szemmelés szivvel jár.. Megélni egy haszontalannak tűnő pillanat minden szépségét.Hmm.Órákat tudom önfeledten bámúlni a a fürgén rohangáló hangyákat, figyelem ahogy egymást követve szaladnak a megszerzett magocskákkal, szépen rendezik soraikat s közben észre sem veszik hogy rajtuk kívűl van még ezer másik világ. Vajon hányan élik még át ezt a kis csodát?Ketten már biztosan :)Örülök hogy van egy ilyen barátom.
VálaszTörlés