Igen, igen, tudom én, hogy nyáron a legjobb a Balatonnál lenni. Rengeteg fürdőző, lángosillat, biciklihegyek a kisbolt előtt, strandpapucsok csoszogi- hangja a főtéren, nyáresti, fülledt séták, napi hat gombóc fagyi, naptejfoltok...igen, ez a varázsa a legmelegebb hónapnak a magyar tenger partján. De...én mégis jobban szeretem tavasszal. Amikor még nem nyitottak ki a bódék, nincs tömeg a parton, a stégek még a fűben pihennek, a nap még nem éget, este már pulcsit kell húzni, a víz még megengedheti magának, hogy olykor fennhangon háborogjon. Amikor még csak néhány nyaraló tart nagytakarítást a ház körül, és amikor hallani a csöndet éjjelenként.
Számomra ezek adják az igazi kikapcsolódást. Szeretem, amikor a tavaszi szél Balaton-illatot hord mindenfelé. Kell egy rövid, csendes rákészülési idő a harsona nyárra.
Múlt héten, amikor végigbicikliztem Földvár egyik szűköcske utcáján, az jutott eszembe, hogy én vagyok a legboldogabb ember a földön. Csak én voltam, és a kerékpárom. Semmi más. Megszűntek a nyüzsgő emberek, a zajos autók, a bosszantó kátyúk és a nyárfa ragadós pihéi, amiket rendszeresen letüdőzök. Becsuktam a szemeimet, és élveztem a pillanatot. A világ egyik legnyugodtabb helyén voltam és a Nap cirógatott. Kell ennél több? Nekem nem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
szép :)
VálaszTörlésEgy véletlen folytán jutottam ide, de rájöttem, hogy ennyit jelent nekem is ez az érzés, pedig messze vagyok tőle, s szerencsés esetben a nyarat jelenti. Pedig minden évben megfogadjuk, hogy a telet is jelenteni fogja, s majd egyszer a napokat!
VálaszTörlésSzép írás.
Köszi.